Magyar Péter óriási erővel hatott saját magára – teljesen elérzékenyült önnön kiválóságától

Olyan szép szavakkal ír az ellenzéki pártelnök szövegírója szeretetről, az összetartó, korrupciómentes, sikeres Magyarország képviseletéről, hogy az ember már-már megrendül.

Vajon a szép szavak éppen annak a napnak az évfordulóján születtek, amikor bennfentes kereskedelmet folytatott a jelölt, vagy arra az ünnepélyes pillanatra emlékezve írják, amikor valaki telefonját a Dunába hajította, esetleg amikor a feleségét megtévesztve öngyilkossági késztetést szimulált, vagy amikor új polgármestert nyomott Balaton­henye élére, hogy átminősítve olyan földeket is megszerezhessen, amelyek másként nem kerülhettek volna hozzá? Esetleg amikor fiatal lányokra nyomult csontrészegen?

aki nem lép egyszerre vele, azt megfenyegeti, árad a szeretet, csak meg ne fojtson. 

Ha csak felületesen megpróbálná valaki csokorba rendezni a politikai készségek tipológiáját, bizonyára odasorolná a jó rétori képességet, a szilárd és átlátható elveket, az etikus viselkedést, a kombinatorikai készséget, a hitelességet, a jó kapcsolatépítési és konfliktusoldó kvalitást, a stressztűrést, az egymástól eltartó ügyek és érdekek közötti okos szelektálás és integrálás készségét.

Elveit – ha vannak is – nem ismerjük, a gazdasági, világpolitikai és egyéb közpolitikai kérdésekről szóló alapvető elgondolásait sem, a lózungok nem helyettesítik mindezeket. Stressztűrő képessége nyugalmi helyzetben is olyan, mint a meglőtt és sarokba szorított vadé, hitelességét már színre lépésekor elveszítette, szófűzése, gondolatainak kifejezése zavarba ejtő műveletlenségre s mérsékelt eszességre mutat. A joguralom szentségéhez való viszonya ijesztő: ha nem tetszik valaki, jelzi, hogy majd börtönbe küldi őt, vagy jogszabályt módosít személyére szabva.

Ha egy kormányzó erő tizenöt éve van hatalmon, ha döcög a gazdaság, ha bajok akadnak a közszolgáltatásokkal, a világon a legtermészetesebb, hogy a vezetés számtalan erénye ellenére is sokan körbenéznek, kit válasszanak. S minthogy az eddigi ellenzéki pártok, mint pille, ha a lámpánál köröz, rendre megégtek a választásokon, a kormányváltók új jelöltre tették voksukat.

Az Orbán-váltást akaró jelöltnek sem a magatartása, sem az ismeretlen politikai ethosza, sem a mentalitása nem mutat arra, hogy ön­álló személyiségként értelmezhető lenne, aki indulatain túl bármit tud forralni. 

Ahány képviselő, annyiféle akarat, annyiféle eszme. Biztos lesznek köztük derék emberek is, de az ő szavuk is annyit fog érni, mint a többié: ha minden jószág más irányba szagolja az illatos füvet, nehéz a dolga a pásztorkutyának, pláne ha nem puli, hanem ideggyenge csivava. 

S ha hatalomra jutna, halvány vigasz lenne, hogy a rá szavazók is riadtan néznék az országrontását.

***

Nyitókép: Mandiner-archív